"A szerencse az, amikor a tehetség találkozik a szorgalommal" - visszhangzott magában az imádott lelki társ üzenete, és bátran fúrta bele a a sáros avarba a zokniját. Nem tudta, hogy ebben a pillanatban melyik vágy az erősebb benne: a szerencse hozó, vagy a szerencsés pillanatot elcsenő figura megformálása. Az ezredmásodpercig tartó hezitálást abban a pillanatban elvesztegetett időnek értelmezte, amikor a labdát dobó bájos lány a dobást követően a kezeivel üzent a vele szemben egy székformájú tárgyban ülő, első ránézésre szemérmesnek tűnő pirospozsgás arcú lánynak. A labda szinte megállás nélkül mozgásban volt, valaki dobta, valaki ütötte, ő pedig egyre erőteljesebb késztetést érzett arra, hogy közelebb lépjen, és aktív résztvevője legyen a körnek. Vágy ilyen gyorsan még nem fogta el: tartozni szeretett volna ezekhez az idegen emberekhez, akik már első ránézésre is érdeklődést és izgalommal teli kíváncsiságot váltottak ki belőle.
Az érzés csak erősödött akkor, amikor egy fehér ruhában ülő férfi hadonászva kapott a felé szálló labda után, és miután a labda jó méterre elpattant tőle, a körben ülő férfiak erőtől duzzadó, mélyről jövő nevetésben törtek ki. Elragadta a pillanat, így csak utólag vette észre, hogy a labdát elvétő férfi nincsen szemkontaktusban a többiekkel. Nem tudta eldönteni, hogy a már kihűlt tűzrakóhely még megmaradt langymelege, vagy pedig az izgalmas és színes energiacsóvákat keringető társaság látványa késztette mosolygásra, de azon vette észre magát, hogy huncutul egy, kerekekkel felszerelt székben ülő, erőtől duzzadó szemüveges férfi mellé toppan, és mohón várja, hogy találkozzon a szivárvány minden színében pompázó labdával.
Ekkor már az alkonyatba forduló erdő minden, a közelben lévő teremtménye is kíváncsi várakozással társult a körhöz, amelynek tagjai úgy fogadták be, hogy nem kérdezték, miféle, és honnan való. Maga sem értette pontosan, hogy mi is történik, hiszen a rezgésszám dinamikusan és komfortosan lengett ki folyamatosan, miközben a pillanat manók pontosan érezték, hogy mikor érdemes/szükséges lassítaniuk az ihletett perceket.
Volt pillanat, amikor édes-szomorkás, volt, hogy gurgulázó kacagás által megágyazott őszinte életöröm lett úrrá a társaságon a színpompás vitális labda röppályája közben. Felfogni még nem vélte, csak a zsigerein keresztül értetlenkedett azon, hogy mi is történik vele, hiszen egyszer-egyszer kézzel lábbal mutogatott, vagy becsukott szemmel hajította tovább a felé érkező labdát, és olyan is előfordult, hogy csak a kinyújtott kezével elérhető dobásokat kapta el. Elleste, ők hogyan csinálják.
Már a csillagok keltette fényekben úszott az erdő, de a labda nem fáradt, ő pedig úgy döntött, hogy marad. Volt, hogy kiválasztottnak érezte magát a tabuk nélküli energiamezőben, volt, hogy szégyenlősen sütötte le a szemét egy-egy, általa elvétett dobás után, de a reakció mindig ugyanaz volt a részükről.
Befogadták.Visszavonhatatlanul és végérvényesen.
(Folytatása következik).
