Azt mondják, hogy az ember a halálakor 21 grammot veszít a súlyából. Ennyit nyom a lelkünk. Igaz vagy nem, az mindenesetre érdekes, hogy a lélek mennyiségi értelmezése lehet, hogy egységnyi, függetlenül attól, hogy egy tömeggyilkosról, vagy pedig Teréz anyáról van szó. Mindenesetre abból a szempontból szívesen azonosulok a fenti elmélettel, hogy amennyiben ez így van, az kizárólag azt bizonyítja, hogy a lelkünk a földi életünk véget értével nem hal meg. Tovább él. Ezért is nagy a jelentősége annak, hogy a lelkünk rezdüléseinek ápolása, vagy csak egyszerűen az odafigyelés arra, hogy a lélekfejlődésünk milyen irányba halad, mindig fókuszban legyen. Én 35 évig nem fektettem szinte semmi energiát abba, hogy a szellemem és testem úgy kerüljön szinergiába a lelkemmel, hogy eközben harmóniába kerüljek önmagammal, és legalább fogalmam legyen arról, hogy ebben, a Dechert Áron által megformált földi életemben hova érdemes/szükséges helyeznem a hangsúlyokat. Hogy hol, melyik útelágazásoknál mely jelekre fontos figyelnem. Aztán egyszer csak jelentkezett a vágy és igény arra, hogy megismerjen önmagamat. Onnan pedig nem volt visszaút, és reményem van abban, hogy nem is keresek kibúvót sem a jelenben, sem pedig a jövőben, még akkor sem, ha nem egyszerűen átugorható akadályok keresztezik az utamat. Mert a cél több, mint érdekes: nem függni rendszerektől, emberektől, nevén nevezni és értelmezni a kereteket és korlátokat, majd pedig képesnek lenni arra, hogy ott mélyen, legbelül, szinte bármelyik pillanatban aktív és eredményes üzemmódba állítsam a harmóniagyáramat. Azt gondolom, ez az állapot jelenti majd azt: szabadnak érzem magam.

12 nap. 288 óra. 17.280 perc. Ennyi idő telik el még addig, hogy csobbanni fogok a gyékényesi tó vízében a nagyatádi Ironman triatlon verseny „Kátai Móka Team” váltó tagjaként. Sokan, sokféle utat választunk ahhoz, hogy akaraterőt generáljunk, majd pedig képesek legyünk megzabolázni ezt az erőt. Számomra is megdöbbentő, hogy az én esetemben hogyan voltam képes ennyi időn keresztül vakon létezni. Hogy becsuktam a szemem, vagy nagyon is láttam, csak mivel nem tetszett az, ami elém tárult, így arrébb hajtottam: nem tudom. Mindenesetre az biztos, hogy lassan 20 éve játszom a szerepem: sportmenedzser vagyok, ráadásul abból a fajtából való, aki nem csak megélni akar abból, amit csinál, hanem valóban tevékeny részese kíván lenni annak a szemléletváltásnak, amely folyamat végén az egészséges társadalom kialakulásához a sport és mozgás fókuszba helyezése vezet. Ja. Mindeközben pár hónapja még komoly gondot jelentett számomra 1 km lefutása. Ennek a ténynek a megtapasztalása egyfelől természetesen megcsapott itt-ott, mindenhol, másfelől viszont szerencsére jelet mutatott. Csodálatos teremtmény ugyanis az ember. Lappang bennünk az érzés, hogy valamit nagyon nem faszán csinálunk, és amint megcsillan a remény, hogy látjuk mi a feladat, valamint abban a pillanatban, hogy megízleljük az első izzadságcseppet, amelyet az akaratunk facsart ki magából: képesek leszünk erőt generálni. Nagyatád természetesen csak egy állomás. Azt kívánom magamnak, hogy abban a folyamatban az első jelentőségteljes útelágazás legyen, ahol eldől: ráléphetek-e arra az útra, amely elvezet önmagamhoz. Ahol kódokat találhatok a gondolataim, érzéseim és tetteim tekervényes ösvényeinek szabad és örömteli bejárásához. Ennél többet kívánnom most több mint balgaság volna. Hogy az 1,9 km úszásra, a 35 km kerékpározásra és a 11 km futásra való készülés, a készülés közben mozgósított erők és energiák, majd pedig ezen távok teljesítése valóban azt a harangot kongatják meg-e bennem, amely hangokra most áhítozom, még nem tudom. Egy azonban bizonyos: pár hónapja elkezdtem a párbeszédet egy Dechert Áron nevű csávóval, és még most is úgy érzem, hogy van értelme folytatni ezt a kommunikációt.

Na meg persze Gáborral. Rajta keresztül kezdtem elengedni a haláltól való félelmem, és szól természetesen erről is az életváltóm megmozdítása. Ezért hát, ha valaki július 26-án Nagyatádon jár, és egy olyan pólót lát rajtam izzadni, amin a fenti kép van, álljon meg egy pillanatra, vegyen egy nagy, egészséges mély lélegzetet, és haladjon tovább azzal a tudattal: bármikor nálunk az esély, hogy elkezdjük megismerni magunkat. Csodás egy utazás, higgyétek meg nekem…